Máramaros megyében, az Avas – Gutin – Cibles hegyvonulat központi részén található, 1307 méter magasságban. Nagybánya városát elhagyva, a fernezelyi tó érintésével közelíthetjük meg a turisták közkedvelt kiránduló és síelőhelyét, Forrásligetet. A menedékháztól bő 8 kilométeres, lépcsőzetesen emelkedő gyalogtúrával juthatunk a vulkáni kúp tetejére, az Ingis, vagy más néven Rozsály csúcsra.
“A Nap szép kényelmesen felkelt, nyújtózkodott, megfürdött a friss harmatban és kisétált szárítkozni a Rozsály tetejére. Látványnak is igen szép volt ez a művelet, de Rozsály hegyre csalogatónak még jobb.” – Parádi Ferenc.
Köszönhetően a fakitermelésnek nagyon jól kiszélesített, könnyen járható az út egészen a gerincig.
Onnan keskenyebb ösvényen, hullámosan váltakozó emelkedő – ereszkedőkkel érkezünk a már messziről látható gömb tetejű meteorológiai radarhoz. A távolság csalóka, mivel minden emelkedő a közelség délibábjával kecsegtet. A kitartás viszont meghozza eredményét, mely minden fáradtságot feledtet. Kiérve az erdő öleléséből, elhagyva az utolsó lombhullatókat is, már csak egy – egy fenyő kísér a cél felé. Ősszel az egész tetőt bíbor – barna palást takarja, köszönhetően a sűrű boróka és áfonyabokroknak.
Télen viszont, amint mögöttünk hagyjuk a fákat, elénk tárul az érintetlen fehérség. A tetőn a Nap megolvasztotta a frissen hullott hóréteget, s összefüggő páncélt vont a felszín felé. Minden lépés egy roppanás, felidézi a felhőtlen gyermekkor önfeledt örömét, mikor még hóangyalt rajzoltunk, kergetőztünk a hóban. A tetőről páratlan panoráma tárul elénk: nagybányai medence, a Radnai havasok és a máramarosi hegyek, s olybá tűnik, hogy az ég is csak karnyújtásnyira van.
Fedezd fel Erdély nevezetességeit: