Kevesen ismerik igazán Erdélyt és azon belül a Kárpátokat, amik pedig bővelkednek az olyan titkos, de csodálatos helyekkel, amiket itt bemutatunk. Öt olyan különleges helyet választottunk itt ki, amik méltán kiérdemlik “Erdély legkülönlegesebb és legtitokzatosabb látványosságai” címet. Persze sokszor nehéz megközelíteni ezeket a helyszíneket, de megéri venni a fáradtságot, hiszen itt kevés a turista, sokszor egy aszfaltozott út is kilométerekre van. Aki igazán szereti a természetet, annak ez a cikk igazi csemege lehet, hiszen majd így is lehet tervezni a következő kirándulást.


5. Bélavár
Ha a Bélavár mészkőszikláihoz szeretne kirándulni, akkor nehéz túrára számítson. Bélavár szikláit, amik a Gyalui-havasokban fekszenek, az Aranyos folyó völgyéből lehet megközelíteni. Nem a távolság a sok, hanem inkább a nagy szintkülönbség. Felfelé is, lefelé is meredek szakaszokkal találkozunk, ezért inkább tapasztalt és kellőképpen felszerelt túrázóknak ajánljuk. Ha elérkezik a Sárkány-torka barlanghoz, esetleg fel is mászik, akkor megcsodálhatja a szinte félkör alakú barlang hatalmas nyílását és a barlangban felfelé nézve a kör alakú felső nyílást. Mintha óriások faragták volna a sziklákat…

Filmen is bemutatjuk a „Sárkány-torkát”!
4. Az Alsószolcsvai búvópatak barlangja
Az Alsószolcsvai búvópatakról, amit a Torockói-hegységben találhatunk, már sokan hallottak, románul: pestera-Huda-Lui-Papara. A barlangot 2012-ben lezárták, annak a veszélyessége és az ott áttelelő majd 100 ezer denevér miatt. Pár fotón bemutatjuk ezt a csodálatos és alig ismert helyet és kattints a wikipédiára, ha érdekel a barlang leírása: A Barlang leírása


Kiránduljatok velünk a filmünkben a barlang felső részénél, ahol három patak egyesül, majd így tűnik el a hegy gyomrában.
3. Vörös-árok
A Vörös-árok (románul: Râpa Roșie) egy érdekes természeti képződmény. Az autópályán haladóknak Déva és Nagyszeben között könnyen megtekinthető, de igazából csak közelről lehet látni azt, hogy milyen csod ákra képes a természet. Szászsebes városától 3 km-re északkeletre található. 300-425 méter magasságban figyelhetjük meg a városból is jól látható 800m széles és 80-120m magas vöröses agyagoszlopokat, melyekből több barlang is nyílik.

A Vörös-árkot közvetlenül Szászváros mellett találjuk. A Déva és Nagyszeben közötti autópályáról tökéletesen lehet látni. Fel sem foghatja az arra utazó, hogy a látvány mögött micsoda természeti erők alakíthatták ki ezt a fantasztikus helyet.
2. Véka-szurdok
Aki felkeresi Hunyad megyében a Véka-szurdokot részese lehet a nagy kalandnak! (Cheile Băniţei)! Elképesztő formákat alkotott itt a természet, amiket a fotók nem tudnak visszaadni. Petrozsény közelében csak pár km-re találjuk ezt a csodálatos élményekkel gazdagító szurdokot! Banica (Bănița) település közelében találjuk, a Keleti-Zsil völgye felé vezető hágó alatt. A településnek mészkőbányája és mészégető telepe van, tőle keletre, festői völgyön áthaladva található a szűk szoros. Figyelni kell a 66-os úton, hogy hol térünk le! Ha Hátszeg felől haladunk Petrozsény felé, akkor a nagy kanyarok előtt kell letérni, körülbelül 1,2 km-re a Bóli barlangtól.

1. Kurta vízesés
Sokan tévesen tudják, hogy Szlovákiában van a Kárpátok legnagyobb vízesése. Nem a Tátrában lévő “Rejtett-völgyi vízesés”, a legnagyobb a közel 100 méteres magasságával, hanem a Godján-hegységben megtalálható Kurta vízesés (cascada Scurtele), ami 293 méter magasságot tesz meg. A vízesés közelében a valódi “vadon” közepén találhatja magát aki ide eljut, hiszen úgy 30 kilométeres körzetben nem talál lakott települést. Több vízlépcsője közül akad ami igen látványos. A Vizek-szája tavat megkerülve lehet lejutni, a Kis-Lapos patakot követve. Magasságára jellemző, hogy tiszta időben még a víztározó ellentétes oldaláról is lehet látni, úgy 12 km távolságról. Vigyázat, kiépített turistaút nem vezet a vízeséshez és igen vad tájon kell áthaladni.


Fedezd fel TE is Erdély csodálatos helyeit a térképünkön!