A Torockói-hegység avagy Torockói-havasok (románul Munții Trascăului) az Erdélyi-szigethegység délkeleti része, az Erdélyi-érchegység északkeleti nyúlványa. Északkelet-délnyugat irányban húzódik. Főleg az Aranyos és a Maros völgye között fekszik, de északkeleti vége Tordától északra már a Mezőségre fut ki. Sok völgy szeli át keresztirányban (pl. Tordai-hasadék, Túri-hasadék, Kőközi-szoros).
A hegység megjelenése, kinézete rendkívül egyedi, szinte bármelyik részén járunk, egyértelmű, hogy a Torockói-hegységről van szó. Jellegzetessége, egyedi megjelenése a hegység anyagát adó mészkőnek köszönhető, ami helyenként eléri a 400-700 méteres vastagságot. Ez a mészkő tette lehetővé azt is, hogy számtalan természeti látnivaló gazdagítja, az ide látogatót hatalmas sziklák, szorosok, hasadékok, búvópatakok, barlangok fogadják. A Bihar-hegység után a második leggazdagabb terület karsztjelenségekben.
Az egész 70 km hosszú hegységen – több párhuzamos vonulatban – végighúzódik az ún. Titon (vagy Strambergi) mészkő, amely a legváltozatosabb formában – takaróként, takaróroncsként, foltzátonyként és olisztolitként – jelenik meg. Tengeralatti vulkáni hátság bazaltos kőzetanyagára települt felső-jura mészkővonulat húzódik Torockótól Túrig. Ugyanennek a mészkőnek kisebb-nagyobb tömbjei (mint olisztolitok) százával emelkednek ki a beágyazó kréta flis felszínéből, és magányos szirtekként vagy impozáns csúcsokként messze környezetük fölé magasodnak.
A viszonylag vékony és szabdalt mész-kőrétegek képtelenek nagyobb mennyiségű vizet magukba zárni és így nagyobb barlangok sem alakulhattak ki. A hajdani fennsíkról eredő folyók közül végül csak a Szolcsvai-búvópatak kényszerült a föld alatt maradni. Felszín alatti folyás nyomait fedezhetjük fel még a Remetei-szoros természetes hídja esetében is. Romániai barlangok katalógusa szerint a Torockói-hegységben 1981-ben 252 barlangot tartottak nyilván melyek közül csak tizenegynéhány haladja meg a 100 m-es hosszúságot.
A legjobb helyeket Erdélyben a térképünkön találod: