
Az emberek szívét mindig reménnyel tölti el, mikor olyan hősökről olvas, akik szembeszálltak az elnyomókkal és kiálltak a szegényekért. A történelem sok ilyen legendás alakot őriz. A máramarosi természetvédelmi területen a helyi Robin Hood nyomában jártunk. A Gutin tetőn áll a Pintye (Pintea) fogadó, innen indul a piros jelzésű turistaútvonal a Kakastaréj – Szekatura geológiai rezervátum felé. A fogadó annak a Grigore Pintea, vagy ismertebb nevén Pinyte vitéz nevét viseli, akit igazi hősként tisztelnek a mai napig, mert nem csak konfliktusba került a környékbeli nemesekkel az igazságtalan túlkapásaikért, de úgy döntött küzdeni is fog ellenük.

Betyárként a máramarosi hegyekben bujkált és rettegésben tartottaa környék nemességét, akik az elfogatását sürgették. Ám ő csodával határos módon minden alkalommal megmenekült. Csatlakozott a szabadságharchoz és II Rákóczi Ferenc kapitányaként harcolt. 1703-ban azt a feladatot kapta, hogy tisztítsa meg Nagybányát a kuruc megszállástól. Ez év augusztus 14-én a várostrom csatájában veszítette életét. Ma egy fából készült emlékmű és egy sziklatömbbe foglalt márványtábla jelzi sírját, ahova saját katonái temették. Az emlékmű helyét nem lehet eltéveszteni, hiszen innen kezdődik az országút lejtése.

A Pintye fogadótól megkezdve a túrát csodaszép lombhullató erdőn át az Ökörmezőre érünk, ahol újabb legendával ismerkedünk meg. Tolvaj Dénes a szegényeket istápoló rablóvezér ugyanis ezen a helyen bujdokolt, majd a vidék barlangjaiban rejtőzött el. Versek, regények őrzik emlékét, míg helyileg egy sárga letörés tetejét neveznek Tolvaj Dénes „diványának”, ahonnan ösvény vezet az egykori barlangjáig.

„A 633 m magas Morgó közepén kisebb barlang. Előtte betömött, víztelen kút, alatta kőalagút. Ezen keresztül menekült állítólag Tolvaj Dénes, a szegényeket istápoló rablóvezér, ha a XIX. sz. közepének pandúrjai üldözték”. A taréj lábánál húzódó sziklaodúk, barlangok, mint titkos rejtekhelyek, ma is megmozgatják az arra látogatók fantáziáját.
Fedezd fel Erdély nevezetességeit: